Kínából ered a harcművészetek formájaként, a Tai Chi egy olyan egyensúlyi alapú gyakorlat, amely gyengéd, ritmikus folyású mozdulatokból áll, amelyek ösztönzik az egyensúlyt és a rugalmasságot. Alapos légzéssel jár, és nagyon kevés stresszt helyez az izületekre és az izmokra, ami kevesebb sérülést eredményez. Ez a "meditáció mozgásban" gyakorlat egy kis hatású tevékenység, amely megfelel minden korosztálynak és fitness szintnek.
A Tai Chi előnyei
Kínában a Tai Chi-nek számos előnye van. Ezek közé tartozik a késleltetett öregedés, a rugalmasság javítása, a stresszcsökkentés, az izomerõ növelése és számos betegség, például szívbetegség, magas vérnyomás, emésztõszervi rendellenességek, ízületi gyulladás, hangulati rendellenességek, rák és neurológiai betegségek, köztük Parkinson-kór kezelésére. De van-e tudományos bizonyíték arra, hogy támogatja ezeket a követeléseket, különösen, ahogy a Tai Chi kapcsolatban áll a Parkinson-kórral?
A poszturális instabilitás a Parkinson-kór egyik legfontosabb tünete, amely a tremorral ellentétben kevésbé valószínű, hogy javulni fog a hagyományos kezeléssel. Sajnos, mivel gyakori esésekhez vezethet, ez az egyensúlytalanság is jelentősen befolyásolja az ember életminőségét.
Mit mond a kutatás?
A New England Journal of Medicine 2012-ben publikált tanulmánya elsőként látta el a Tai Chi előnyeit a Parkinson-kórban.
195 Parkinson-kórban szenvedő beteget 3 csoportba randomizálták. Egy csoport találkozott a Tai Chi órákon hetente kétszer 60 percig, a második csoport ellenállóképességet végeztek súlyokkal, a harmadik pedig ültetett nyújtást kapott.
6 hónap elteltével az eredmények egyértelműek voltak. A Tai Chi csoportban lévők rugalmasabbak voltak, és elhúzódhattak előre és hátra anélkül, hogy elvesztenék egyensúlyukat, vagy leesnének.
A többi csoporthoz képest mozgásuk is simább volt, és sétálgatás közben hosszabb léptekkel tudtak haladni. A súlyokhoz hasonlóan azok, akik a Tai Chi-ot gyorsabban sétálták, megnövelték a lábszárakat, és gyorsabban tudtak állni egy ülő pozícióból. A legmegdöbbentőbb javulás azonban az esések száma volt, és azok, akik a Tai Chi-t gyakorolták, kevesebb mint a fele a két másik csoport alanyaihoz képest. Érdekes módon a Tai Chi csoport is kevesebb diszkinézist tapasztalt, mivel képesek voltak olyan stratégiákat elfogadni, amelyek szabályozottabb mozgást eredményeztek.
Mindezen fejlesztések a vizsgálat befejezését követő három hónapig maradtak. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy "Klinikailag ezek a változások azt jelzik, hogy a napi életfunkciók hatékony végrehajtása nagyobb lehetõségeket jelent, mint például az, hogy eljusson a tárgyakból a szekrénybõl, átálljon egy ülőhelyrõl egy álló helyzetbe (és állóhelyrõl) csökkentve az esések valószínűségét. "
A betegség motoros tünetei mellett a nem motoros megnyilvánulások, amelyek valóban befolyásolhatják a betegek életminőségét. Egy kísérleti tanulmány 2014-ben feltárta a Tai Chi előnyeit néhány ilyen szempontból.
Egy csoport hetente háromszor vett részt a 60 perces Tai Chi órákon, míg a másik csoport kontrollként szolgált. A tanulmány befejezését követően megállapítást nyert, hogy bár némi javulást tapasztaltak a megismerés, különösen a figyelem és a munkamemória mérésekor, nem érte el a statisztikai szignifikanciát. Jelentősen javult azonban a betegek életminőségről szóló beszámolója, különösen a betegségük és az érzelmi jólétük érzékeléséről. Ezt a tanulmányt a minta nagysága korlátozta (csak 21 résztvevő vett részt), de ígéretet mutatott, és támogatta a további tanulmányok szükségességét.
Szóval hozzá kell adnod Tai Chi-ot a fitness-rutinodba? Ennek a gyakorlatoknak a szelíd és meditatív minősége, valamint a használatának tudományos támogatása, kifejezetten a Parkinson-kórban, egy esetet lehet beépíteni a fizikai gyakorlatba.
> Források:
> Amano JR, Shinichi N, Vvallabhajosula S, Hass CJ. Tai Chi gyakorlása a Parkinson-kór nem motoros tüneteinek javítására. Jóga és fizikai terápia . 2013. 03.03.
> Li F, Harmer P, Fitzgerald K. et al. Tai Chi és poszturális stabilitása Parkinson-kórban szenvedő betegeknél. New England Journal of Medicine . 2012; 366,6: 511-19.